Tízek Bajnoksága- és ami mögötte van
Az idény záróakkordjaként Pécsen került sorra az immár hagyományos, negyedik alkalommal megrendezett Multi Alarm Tizek bajnokság. Az elmúlt évekhez képest változás történt a lebonyolításban, ezúttal 3 napossá duzzadt a verseny, így a résztvevő harcosoknak csak napi 3 derbin kellett kihozni magukból tudásuk legjavát.
DAY 1-day session
A péntek délutáni kezdés igazán kellemes megoldás, mindenki kényelmesen megtudott érkezni, kialvatlanságra sem panaszkodhatott senki ekkora (MÉG), sőt bemelegítésre sem kellett sok időt pazarolni, ami a közel 30 fokos hőségnek volt köszönhető. Aki a mérkőzések részletes elemzésére kíváncsi, az rossz helyen jár, ugyanis ezen sorok írója is a pályán küzdött, így sajnos nem volt ideje közbe a többi eseményt is követni, habár első két napi eredményeiből (0/6) azt is gondolhatnánk, a másik pályákat nézte a sajátja helyett. Annyit azért rögzíthetünk, hogy rögtön az első fordulóban lejátszották a döntő mérkőzést, mivel a két pécsi összecsapásán Szatzker Márton egyetlen vereségét szenvedte el, a makulátlan mérleggel záró Németh András ellen. Amit még megállapíthatunk, az Krausz Gergely rémálomszerű kezdése Boros ellen, ám első játszmás veresége után végül is simán fordított, így meglepetésről itt sem beszélhetünk. A többi mérkőzésen, hellyel közzel az történt, amit várni lehetett. A második körben csak kétjátszmás mérkőzésekkel volt dolgunk, megemlítendő Letsch és Nagy-Szabó összecsapása, ők igazán jól ismerik egymást, így az eredményt Nagy-Szabó úgy kommentálta, nem történt semmi különös csak a szokásos, tehát győzött Letsch. Németh András megverte másik potenciális ellenfelét is, így ő tulajdonképpen gyorsan letudta a nehezét, legyőzvén a szőke debrecenit. A nosztalgia rangadón Szatzker elsöpörte szegény jobb sorsa érdemes vetélytársát, Tóth Dániel pedig a második szettben émelyítő pofont mért soros ellenfelére. A nap utolsó fordulója meghozta Nagy-Szabó Levente első győzelmét, nem is akárki ellen, hanem a sokkalta esélyesebb Szikra Csaba ellen! bravó Levi ez igazán szép teljesítmény, várjuk a többi győzelmet! A többi meccs senki számára sem okozott földrengést, a várható eredmények születtek.
DAY 1-night session
A szauna béli megpróbáltatások után, mindenki a zuhany felé vette az irányt, hogy aztán a csodálatos játékosok elfoglalják megérdemelt szállásukat. Mivel a kollégiumi rész éppen átalakítás és bővítés alatt áll, ezért különböző furfangos módon találtak helyet maguknak hőseink. Volt, aki a kondi teremben, a szobabicikli mellett kapott helyet, volt akit a klubszoba várt meleg szeretettel, és akadt olyan is, akit a helyi erők befogadtak saját otthonukba. Köszönet ezért mindenkinek, aki segítette a vendégek megszállását! Ezután némi logisztikai hercehurca után, egy önszerveződő csoport elindult vacsorázni a belvárosba, ki kocsival, ki az egészséget szem előtt tartva gyalog. A viharfelhők már nagyban gyülekeztek, mikorra mindenki befutott a kiválasztott pizzériába. A vacsorát jó hangulatban fogyasztotta el a mintegy 10 fős asztaltársaság. Hazafelé indulva szembesülniük kellett vele, hogy a viharfelhők meg is nyíltak, de ez sem szegte kedvüket, kifejezetten jóleső volt a szauna után némi felfrissülés. Aztán csak nem sikerült egyből eljutni a szállásra, egy helyi vendéglátó ipari egység állta a horda útját, ahol meg kellett pihenniük. Némi csocsózás és folyadékpótlás után aztán mindenki hazatért ideiglenes szálláshelyére, és megkezdte kimerítő pihenését a következő napi megpróbáltatásokra.
DAY 2-day session
A második napra rendelt penzumnak hajnali 11-kor kezdtek neki a játékosok. Mire mindenki odatalált az arénába, már javában zajlott az utánpótlás csapatbajnokság, aminek köszönhetően több élet költözött a terembe. Az események ennek ellenére lassan pörögtek fel, a hangulat kissé álmoskás volt az elején. Rendeztek egy ex- Alba-Toll rangadót, ahol a Multissá avanzsált legyőzte a DSK-Előre!! Együttésben játszó társát. Szikra Csaba folytatta jó sorozatát, míg negatív előjellel ugyanez elmondható Pusztai Balázsról, aki újabb vereséget szenvedett Boros Balázstól. Krausz Gergely és Németh András győzelme megint csak nem sorolható a meglepetés kategóriájába. A második forduló aztán már igazi drámai csatákat is hozott, a hangulat is felforrósodott kissé ekkora hála istennek. Mai második ex- Albás rangadónkon Letsch igencsak meghúzgálta Szatzker képzeletbeli bajuszát, ám a harmadik szettben már nem sokra futotta erejéből. Pilinszky András megszerezte első győzelmét, nem kis meglepetésre az OB-n is nagyszerű eredményt elérő Borost tudta két vállra fektetni nagy, kiélezett csatában. Az igazán nagy thrillert Tóth és Szikra összecsapása hozta, a meccs minden igényt kielégített (az enyémet biztosan), óriási, hosszú labdamenetek, látványos megoldások, így értek el a felek döntő játszmáig. ( a többi meccs ekkora már véget ért) A döntő játszmára Szikra nem sok hibát tartogatott, valamint rutinjával lelki terrorban részesítette szegény Dánielt, aki össze is roppant, de a torna egyik legjobb meccs így is az övék! A nap utolsó fordulójában talán az előzményeknek, na meg Marci jó játékának köszönhetően Szikra elvérzett, Krausz és Németh újabb könnyed győzelmet könyvelhetett el, valamint Boros is visszatalált a helyes útra. Ex- SISÉ-s rangadóra is sor került a nap zárásaként, az első szett nem sok szót érdemel, ám a második igazán édes-savanyú volt főleg ami a végjátékot illeti. Pusztai előbb neccel hárított meccslabdát, majd Tóth tette ugyanezt ellenfele szett labdájánál, majd mielőtt még eldőlt volna a csata, minden járókelő és érdeklődő megtudhatta az eredményt JJ jóvoltából. Ez igazán bad timing volt, de sebaj nem ezen múlt! Ezzel a szombati verseny események lezárultak, ám a játékosok napja korán sem ért véget!
DAY 2-night session
Miután a versenyen mindenki kiadta magából ami benne rejtőzött, következhetett a szokásos vacsora, amit a rendező jóvoltából fogyaszthattunk el, ezúttal az eddigiektől különböző helyen. Ez a hely igazán szimpatikus volt, a lovagkor jegyeit hordozta magát, ami aztán szerencsére az ételeken is visszaköszönt. Szép nagy fatálak kerültek az asztalokra, és a méretes csülöktől kezdve, a csirkén át, egészen a halacskáig minden megtalálható volta rajta, nem kis mennyiségben, a résztvevő kimerült harcosok legnagyobb örömére. Sőt hozzá különböző borokat szolgáltak fel, egyesek ugyancsak kirobbanó örömére. A vacsorát köszönjük!
Ezután a hétvége legnagyobb sporteseménye ( a Tizeket leszámítva persze) a Bajnokok Ligája döntőjének megtekintése következett, na nem a szálláson vagy efféle, hanem a pénteki történetünkből már megismert vendéglátó ipari egységben, ezúttal nevesítsük: Jobb, mint otthonJ A helyszínen gondoltak az idegen ajkú vendégekre is, így hát mi is tegyük ezt: Better than home! A hely szépen megtelt a kezdősípszóig (bravó Viktor!), azt pedig leszűrhettük, hogy a tollaslabdázók körében a Barcelona nem igen népszerű, így hát inkább ellendrukkolásról beszélhettünk mintsem szurkolásról. Az első Barca gól elcsendesítette a dezertőröket, ám az egyenlítő találat visszahozta életkedvüket. Majd a szünetben néhányan kinn felejtették magukat a pultnál, de a visszatérők között is akadt, aki már pótolta a napközben kiizzadt folyadékot. Az újabb Barca gól után egyre többször csendült fel a Bu.i Barca, Bu..i Barca gyöngyszem, a harmadik találat után pedig már a szitok áradatra sem futotta a srácok erejéből. A meccs végeztével, a helyszínen maradva még beszélgettek a résztvevők ki értelmesen, ki kevésbe. Távozás után nem mindenkinek egyfelé vezetett az irány, de a lényeg, hogy mindenki jól érezte magát és akadt olyan is aki fárasztóbbnak titulálta ezt a részt, mint magát a versenytJ
DAY 3-day session
A zárónapnak, igencsak fáradt állapotban vágtak neki a játékosok, a hajnali 9 órás kezdés igencsak kiábrándító volt. Ilyen korai órán még előfordul, hogy forog a terem, na meg a labda se mindig ott van ahol gondolhatnánk. Az első forduló, tehát az ébredezés jegyében telt el, az eredményekből mindenki maga eldöntheti, ki milyen gyorsan tért magához, bár Pusztai úgy érezhette, még mindig álmodik, hiszen sikerült megnyerni első meccsét. A második körre láthatóan mindenki felébredt, és harci tűzzel felvértezett gladiátorokat láthattunk a küzdőtéren. Három csatát is ki kell emelni. Szatzker Marci első játszmát ugyan elvesztette, ám innen is fordítani tudott az ezüst meccsen, az igazán (sőt a körülményekhez képest meglepően) magas színvonalú összecsapás sokszor ragadtatta tapsra a nézőket. Szikra Csaba is hátrányba került Boros Balázzsal szemben, ám ő is fordítani tudott a maratoni összecsapásukon. Nagy- Szabó és Pusztai pedig a tőlük megszokott emocionális előadásukat tartották meg, „artikulálatlan és hangos ordibálással” (copyright:Mr. Umpire Major) megfűszerezve. Szóval szó szerint színes összecsapás volt, döntő szett 21/19 a pestinek. A leges legutolsó forduló az előzőhöz képest már lanyha eseményeket tartogatott csak Tóth Dániel és Szikra Csaba sima vereséggel zárt, Szatzker feltette a koronát egész hétvégi teljesítményére, Pusztai beteljesítette makulátlan vasárnapi eredmény sorát, míg Nagy –Szabó újabb késhegyre menő 3 szettest bukott el a legvégén.
Ezután már csak az eredmény hirdetésre kellett kicsit várni, alig néhány órányi bonyolult műveletsor elvégeztével sikerült megállapítani a végső, ezúttal helyes, ám de kifogásolható szempontok alapján kiszámolt végeredményt.(három vagy több azonos győzelemmel rendelkező játékos esetén igazságosabb először az egymási ellen eredményt figyelembe venni szerintem) A díjazás is a megszokott bőkezűséggel zajlott, ám mint megtudtuk, ez titok, szóval aki nem tudja, az így járt.
Ami a hölgyek versengését illeti, a férfimeccsek után kerültek megrendezésre mindig, így akár részletes elemzést is írhatnék róluk, de nem teszem. Ami az eredményeket illeti, mindenki megtudja nézni az illetékes oldalon, ha meg igény van részletesebb beszámolóról, kérem, készítse el más!
A verseny igazán jó hangulatban, jó meccsekkel és nagy küzdelmekkel telt, ez a versenyforma igazán üdvözítendő, mert mint tudjuk a legjobb edzés a játék és itt abból mindenkinek egyformán rengeteg lehetőség jutott, ráadásul csak minőségi ellenfelekkel szemben. Köszönet a Multi Alarm SE-nek a színvonalas szervezésért, valamint a szívélyes házigazda szerep betöltéséért!
Pusztai Balázs (SISE)
- balika's blog
- A hozzászóláshoz belépés szükséges

















Én amondó vagyok, hogy ez a
Én amondó vagyok, hogy ez a verseny volt a legjobb idén. Hangulat is a pályán kívül korrekt volt. Pályán meg szokásos küzdés, avagy Balika ellen szokásos színház. Szóval, ha nem lenne más verseny, akkor havonta egy ilyen simán beleférne, és nem csak a pénznyeremény miatt. Mondjuk nem számítva, hogy a regenerálódást igénybevevő napok szám aigen sok volt...de így is jó volt
minden rendben
Tetszett a versenyzők közötti barátságos, a pályán viszont harcos hangulat és a színvonalas meccsek. A szervezéssel sem volt semmi baj, sőt az extrák megszinesítették a napokat. Külön köszönet a 3x3-as rendszerért.