A TOLL-labda
A fizika csodája: a (toll)labda. Légies tánc, könnyed pörgés, törékeny és kecses forma… Puskalövésszerű hang, centiméterre pontos találatok, száguldás több, mint 300km/h sebességgel!
Az előző két részben sok időt töltöttünk a sportág rejtélyes múltjának felgöngyölítésével, egészen az 1800-as évekig jutottunk. A történelem során azonban nem csak maga a szabályrendszer és a helyszínek változtak, hanem a sportfelszerelések is. Ezúttal a labda fejlődését követjük nyomon.
A labda mindössze 5 gramm tömeggel rendelkezik, pehelysúlyának következtében villámgyors fordulatokra képes, ám formája miatt rendkívül hamar lelassul. Ennek a néhány speciális tulajdonságnak köszönhető az a már-már hihetetlen tulajdonság, hogy egy erősebb ütésnél a 300km/h sebességet is túllépheti, ám mégis képes megállni a légellenállás következtében a 13,41 méteres úton, amely a tollaslabda pálya hossza. Az eddigi leggyorsabb sebességet Fu Haifeng 2006-os páros világbajnok leütésénél mérték 2005 június 03-án a Sudirman Kupán egyik mérkőzése alkalmával, ahol a labda 332 km/h sebességet érte el, a kínai játékos ezzel a dán Kenneth Jonassen 298 km/h rekordját döntötte meg. Senki ne gondolja, hogy a hölgyek ennél sokkal gyengébbek lennének, náluk ugyanis Huang Sui a csúcstartó a maga 257 km/h-ás leütésével. Egy magas szintű (férfi) mérkőzésen általában a 250-280 km/h-ás leütések egészen gyakoriak. A tollaslabda-gyártó cégek tesztjei során már a 350 km/h sebességet is elérték, a szakértők szerint ez a végsebesség megdönthetetlen. (A teniszben a leggyorsabb szerva rekordját Andy Roddick tartja 246,2 km/h-val, a squash-labda eddigi legnagyobb sebessége 243 km/h.)
De honnan is indult ez az őrült versenyfutás a sebességgel? Mikor a tollaslabda még úri sportként az angol arisztokrácia egyik kedvelt időtöltése volt és egyetlen valamire való garden party helyszínéről sem hiányozhatott, a labda leginkább még csak néhány tollból összefabrikált színes tollpamacs volt. Bárki létrehozhatott egy valamire való játékszert magának, elég volt, ha jó erősen beleszúrta a lúdtollakat egy pezsgősdugóba. Ha azonban a társaság „profi” felszerelésre vágyott, a hadsereg és a tengerészet boltjaiban megvásárolhatta azt. Ha a labda sebessége nem volt megfelelő, a játékosok apró kapcsokat, rajztűket szúrtak a fejébe, hogy gyorsabbak legyenek.
Az 1910-es évek elejétől a labda fejét már standard méretben kemény gumiból készítették, hogy minél tartósabb legyen. A labdák fejét egy darab bársonnyal vagy bőrrel vonták be, a tollak alját egy bőrkoronghoz erősítették vékony madzaggal. A tartósabb használat érdekében voltak, akik játék előtt hosszasan gázkályha felett melegítették a labdát, mások nedves törülközőbe csavarva próbálták a labda rugalmasságára helyezni a hangsúlyt. Tény, hogy a száraz tollú labdák könnyebben törnek (a toll hamar képes elveszíteni természetes 9,8% olajtartalmát…), de a verseny ritmusának felgyorsulásával a labdák élettartama rugalmasságuktól függetlenül nagyon lerövidült. Míg az 1950-es évek környékén nagyjából 1-2 labda elég volt egy teljes mérkőzéshez, a 70-es évek táján, a nyesett lecsapás megjelenésével a játékosok tucatszám használták el a labdákat. Kobbero például az egyik tornán 45 labdát használt el egy 75 perces mérkőzésen. A toll-labdák ára az egekbe szökött és még így is hiány volt belőlük a piacon. A világháborúk, és az azokat lezáró békék és elszigetelődések következtében a labdák alapanyagait – lúdtoll – biztosító országok nehézkesen tudtak szállítani. Míg 1838-39-ben a tollak ára 50 penny körül volt kilogrammonként, 1979-ben ugyanez az érték már 16,5 fontra rúgott.
1950-ben a Carlton cég kifejlesztette a szintetikus labdát. A játékosok közül sokan kitartottak az „igazi” labda mellett, de az olcsóság és a műanyag labdák folyamatos fejlesztése megtette hatását. A kezdők és amatőr játékosok mind áttértek a modern technika vívmányára, és a szegényebb országok közül sok területen a profi versenyeket is műanyag labdával rendezték. A nemzetközi elit azonban továbbra is kitartott a hagyományos lúdtollból készült tollaslabdák mellett. Mára a világon egységes szabályrendszer rögzíti, hogy milyen minőségű labdát kell használni egy hivatalos nemzetközi ranglista versenyen, ám a labdák márkák szerint különböző repülési tulajdonságaival és sebességével még napjainkban is sok problémája akad a játékosoknak…
